Csak a szokásos…..Győzelem!

 

komadiiihseii 134Komádi II – HSE II 0 – 2 (0 – 0)

Gól: Sándor István (50.p), Mezei Norbert (65.p)

 

 

 

 

 

HSE:

 

DÓRÓ KRISZTIÁN – KERÉKGYÁRTÓ TAMÁS, KÉPÍRÓ ÁKOS (81’ KISS TIBOR), TÓTH JÁNOS, MEZEI JÓZSEF (68’ HAJDÚ RÓBERT) – PONGOR SÁNDOR (71’ MAGYAR LAJOS), MEZEI NORBERT, VÁGNER FERENC, SÁNDOR ISTVÁN – KOMÓDI GYULA (77’ IFJ. MAGYAR LAJOS), GÖNCZI TIBOR (46’ ERDEI ISTVÁN)

 

 

 

 

Mezei József tudósítása a Komádi II elleni mérkőzésről:

 

 – Idegenbeli fordulóra került sor, Komádi második csapatához látogattunk. Kiváló időben és viszonylag jó pályán kezdődött a találkozó. Jól kezdtük a mérkőzést már az elején látszott a találkozónak, hogy melyik a jobbik csapat. Kezdettől fogva támadólag léptünk föl és jöttek is a helyzetek sorban. Csak az volt kérdés mikor tudjuk megszerezni a vezetést. Sajnos ez az első félidőben még nem sikerült. Vagy az ellenfél "nem fiatal" kapusa tudott hárítani, néhányszor bravúrral vagy nem koncentráltunk eléggé a befejezéseknél. Ahogy lenni szokott az ellenfél egy veszélyes kontra után majdnem vezetést szerzett, de egyetlen lehetőségüket ők sem tudták gólra váltani. Így 0-0 volt a félidő. Pedig ismét akadt gólszerzési lehetőségünk bőven. Szünetben cseréltem Gönczi Tibit Erdei Pisti váltotta és a két szélső középpályást is megcseréltem. Ezáltal még több támadást tudtunk vezetni a pálya jobb oldalán, aminek hamar meg is lett az eredménye. Egy jobb oldali támadásvezetés után Sándor Pisti gólra váltotta sokadik lehetőségünket. Ettől az ellenfél kicsit összeroppant illetve hitét vesztette, aminek újabb gól lett az eredménye Mezei Norbi révén. Ezzel el is dőlt a mérkőzés sorsa. Örülök a mutatott játéknak jó néhány tetszetős támadást tudunk vezetni és újabb három pontot szereztünk. Helyenként jó játékkal több játékosom egészen jó teljesítmény nyújtott és ismét játék lehetőséget tudtam mindenkinek biztosítani.
Gratulálok a csapatnak a győzelemhez.
Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy mielőbbi gyógyulást kívánjak nemrég műtött csapatársunknak Rapcsák Ágostonnak. Gyógyulj meg Ága várunk vissza.

 

A gólok története:

 

56.perc:  Erdei István indította a jobb oldalon üresen érkező Sándor Istvánt, aki bevezette a labdát 16-oson belülre majd lövését a kapus kiütötte és a kipattanó labdát az üres kapuba továbbította.                         0 – 1

 

65.perc:  Erdei István ismét a jobb oldalon érkező Sándor Istvánhoz továbbított, aki védők mögül középre centezett az érkező Mezei Norbert pedig kilőtte a hosszú sarkot.                         0 – 2

 

Jók:  Erdei István, Mezei Norbert, Sándor István, Komódi Gyula, Képíró Ákos

 

komadiiihseii-091

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás