Visszatekintő

p17Az 5. forduló mérkőzése előtt egy kis visszatekintés.

 

 

 

 

Fotó: 2005.09.17

Hajdúszoboszlói SE – Derecskei LSE

 

2005 / 2006

A két csapat a 6. és a 21. fordulóban találkozott egymással. Hazai pályán csak 1 pontot sikerült szereznünk, de idegenből 3 ponttal tértünk haza.

 

06. forduló 2005.09.17 – HAJDÚSZOBOSZLÓI SE – DERECSKEI LSE 2 – 2

21. forduló 2006.04.16 – DERECSKEI LSE – HAJDÚSZOBOSZLÓI SE          3 – 4

 

A végelszámolásnál mi az első, Derecske a 7. helyen zárt.

 


 

2006 / 2007

 

Az NB III-as szereplésünk miatt nem találkozott egymással a két csapat. A 11. helyen végzett vendéglátónk a végén.

 


 

2007 / 2008

 

Mind a két összecsapásból győztesen kerültünk ki.

 

05. forduló 2007.09.02 – DERECSKEI LSE – HAJDÚSZOBOSZLÓI SE 1 – 4

22. forduló 2008.04.05 –  HAJDÚSZOBOSZLÓI SE – DERECSKEI LSE         3 – 0

 

Ebben az évadban a tabella élén zárt a két csapat, a HSE az élén végzett, Derecske pedig a 2. helyet csípte meg.

 


 

2008 / 2009

 

Ismét az NB III-ban szerepelt csapatunk, míg Derecske a Megye I-ben vitézkedett és a 10. helyre ért be a végén.

 


 

2009 / 2010

 

Ebben a szezonban igazi mumusnak számított a Derecske, sem hazai, sem idegen pályán nem sikerült pontot szereznünk.

 

14. forduló 2009.11.15 – DERECSKEI LSE – HAJDÚSZOBOSZLÓI SE          3 – 1

29. forduló 2010.06.13 – HAJDÚSZOBOSZLÓI SE – DERECSKEI LSE          2 – 4

 

Ennek ellenére mégis jó eredménnyel zárt csapatunk. Ismét az élen végeztünk, a derecskeiek pedig megismételték az előző szezon eredményét, a 10. helyre értek oda.

 


 

2010 / 2011

Ettől a szezontól kezdve már nem találkozott egymással a két csapat bajnoki meccseken.

Derecskei LSE helyezése a Megye I-ben

Helyezés:  9.

 

2011 / 2012

Helyezés: 5.

 

2012 / 2013

Helyezés: 4.

 


 

20013 / 2014

 

Derecske jelenleg a 8. helyen áll, 2 győzelem, 2 vereség, 15 lőtt, 4 kapott góllal, 6 ponttal.

 

Góllövők:

BABOTÁN JÓZSEF 3, CSIZMADIA CSABA 3, HALÁSZ ATTILA 3, JUHOS LÁSZLÓ 2, PAPP RENÁTÓ 2, FÁBRI DÁVID 1, BERNÁTH KÁROLY 1.

 

 

HSE 2. hely, 3 győzelem, 1 döntetlen, 15 lőtt, 4 kapott góllal, 10 ponttal.

 

Góllövők:

MIZSÁK RICHÁRD 3, KOVÁCS MARTIN 3, KÁLMÁN ZOLTÁN 2, TÓTH PÉTER 2, MAGYAR ATTILA 1, LÁSZLÓ RICHÁRD 1, BUTOR CSABA 1, GALGÓCZI PÉTER 1, PAPP ZOLTÁN 1.

 

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás