Évértékelő U-13

HSESzűcs János a csapat edzője értékeli a 2014/2015 bajnoki évet.

 

 

 

 

 

 

Szűcs János a csapat edzője értékelte a 2014/2015 bajnoki évet.

 

 – 2014. nyarán vettem át a 2004-es korosztályt, akik a 2003-asokhoz csatlakozva alkottak egy csapatot. Tizennyolc fővel kezdtük meg az edzéseket, de egy év alatt harminc főre emelkedett a létszámunk, így decemberben már 2 csapattal dolgoztunk. A gyerekek megfelelő fejlődése érdekében, és a helyenként nagy képességbeli különbségek miatt volt erre szükség. Nyolc hetes mezociklusban dolgoztam a gyerekekkel, melynek a lényege, hogy minden hétnek meg volt a maga feladata, és mindig más. A nyolc hét elteltével újra kezdődött a program, a célok ugyanazok maradtak, de más gyakorlatokkal próbáltam azokat elérni, megvalósítani.Én is kíváncsian vártam, hogy mekkora és milyen minőségű lesz a fejlődés. A különböző tornákon mutatott teljesítmények, és a kollégák visszajelzései alapján is egyértelműen fejlődtek a gyerekek, ami mindenképpen pozitív visszajelzés számomra is.

Természetesen a játék volt most is a középpontban, ezért sok tornán vettünk részt a Bozsik programok mellett. Voltunk Hajdúsámsonban, Balmazújvároson, Egerben, Debrecenben, Hajdúnánáson.  A legszebb eredménynek az egri tornán elért 2. helyezést tartom, ahol a Videoton( Székesfehérvár ) csapata tudta csak az utunkat állni a döntőben.Sok edzőmérkőzést is játszottunk, a legtöbbet a Balmazújváros csapatával, de az Olasz Focisulit is fogadtuk, és a LokiFocisulinál is jártunk.Mivel egyre több igazolt játékosunk lett, ezért több szintéren is megmérettettük magunkat, több sorozatban is versenyeztettük gyerekeinket. A körzeti Bozsik tornák mellet ( összesen 11 forduló ) a Kiemelt Bozsik tornákon is részt tudtunk venni ( ez is 11 forduló ), mely mindig Balmazújvároson volt megrendezve. Ez a program országszerte minden megyében folyt, általában a megye 6 legjobb utánpótlás nevelő egyesülete vett részt rajta ( kivéve a DVSC ). Ezek a tornák nagyban segítették a gyerekek fejlődését, főleg úgy, hogy más játékosok szerepeltek a körzeti, és mások a kiemelt tornákon. Emellett bekapcsolódtunk egy új tornarendszerbe is, amely az MMS nevet viselte. 8 klub utánpótlás csapatai játszottak egymással két 4-es csoportban mindig más-más helyszínen és elosztásban. Így találkozhattunk az év folyamán a Diósgyőrrel, a Nyíregyházával, a Borsod Volánnal vagy a Hajdúnánással. Öt ilyen tornán vettünk részt, így elmondhatjuk, hogy szinte minden hétvégén versenyeztetve voltak gyerekeink.

Összességében egy jó játékerőt képviselő, stílusosan játszó csapat hírében áll ez a korosztály. És ennek a jól sikerült évnek tökéletes lezárása volt az Olasz Focisulival és a Balmazújvárossal közösen indított csapat szereplése a IV. Mészöly kupán, ahol játékosaink felvették a versenyt a külföldi csapatok ellen is.

Teljesítményük, vagy éppen saját magukhoz képest mutatott fejlődésük alapján sok játékost kiemelhetnék, ezért inkább ezt mellőzve az egész korosztályt dicsérem, és remélem, hogy nyártól ugyanennyien és ugyanilyen szellemben dolgozhatunk tovább.

 

10273401_769487689751006_8844079475799363387_o

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás