Bozsik kiemelt U-13

honlap25008233A második fordulót Pallagon rendezték meg. Ismét a helyzetkihasználással akadtak gondok.

 

 

 

 

 

 

Eredmények:

HSE – Balmazújváros 1 – 2

HSE – DSI 1 – 3

HSE – Loki "B" 1 – 0

 

Szűcs János:

A 2. kiemelt Bozsik torna Pallagon, az akadémián került megrendezésre.Most Balmazújvárossal és a DSI-vel kerültünk egy csoportba. Az első meccsen egy kiélezett játékban maradtunk alul a balmazújvárosi csapattal szemben. Voltak helyzeteink, kombinatív támadásaink, de két hatalmas átlövésből szerzett góllal ellenfelünk győzött. Mi is bevettük egyszer az újvárosi kaput egy tetszetős támadás végén.

A DSI ellen hasonló volt a helyzet mint 2 héttel ezelőtt. Próbáltunk játszani, de fizikális fölényüket most jobban kihasználták a debreceni fiúk. Itt is sikerült gólt szereznünk, amely szintén egy szép támadás végén született. Az utolsó mérkőzést már mi uraltuk, végig irányítva a játékot, sok helyzetet kidolgozva nyertünk a Loki "B" csapata ellen. Két alapemberünket is nélkülöztük ( Erdei Dániel és Pinczés Krisztián betegség miatt hiányzott ), de így is elégedett vagyok a mutatott játékkal. Több jó teljesítmény volt, de kiemelném Csáki Mátét, Drobina Marcit és Somogyi Sacát.

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás