Szezonértékelő (U-11) 2015/16

honlap65008235„A kitartó munka a gyerekek fejlődésében is megmutatkozott”

 

 

 

 

 

 

Sarkadi Zoltán:

– Egy igen tartalmas idényt tudhatunk magunk mögött. A gyerekek egész évben jól és szorgalmasan dolgoztak, az edzéslátogatottság is megfelelő volt (14-15 fő). A kitartó munka a gyerekek fejlődésében is megmutatkozott, a tornákon, amelyeken részt vettünk a szervezettség és az egység jellemezte a csapatot. Labda-biztosabbak lettünk, amely a labda-kihozatalokban és az egyéni játékban is megmutatkozott. Télen futsal bajnokságon vettünk részt, ahol 3. helyezést értünk el. Részt vettünk kiemelt Bozsik tornákon, amelyeken jól szerepeltünk.
 Az MMS bajnokságban az ország különböző csapataival (Diósgyőr, Bozsik Akadémia) játszottunk és "kicsi" csapatként csak dicséret illeti a gyerekek eredményességét. Körzeti Bozsik tornákon, azok a gyerekek szerepeltek, akik kevesebbet játszottak a kiemelt Bozsik tornákon, így mindenkinek adott volt a megfelelő játék lehetőség.
A Debreceni Honvéd Olasz Focisulival való jó kapcsolatnak köszönhetően 4 gyermek (Szűcs Tamás, Orbán Péter, Jákób Máté, Baranyi Levente) is részt vehetett a Kölyökligában és Halásztelken egy nemzetközi tornán.
Rengeteg munka áll még előttünk, ilyen hozzáállással és szorgalommal dolgoznak a gyerekek, sok szép közös munka és siker áll előttünk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás